Ahhoz, hogy a sportfogadásban a bankroll menedzsmentről tudjunk beszélni, először meg kell ismerni a bank fogalmát.
A bank a fogadásra szánt tőkénk összeségét jelenti. Fontos megjegyezni, hogy ez a tőke teljesen elkülönített legyen a mindennapi élethez szükséges pénzünktől, kezeljük ezt úgy, mint egy hosszútávú befektetést. Ne kelljen hozzátenni, kivenni és folyamatosan változtatni.
Nagyon sok sportfogadó több pénzt költ el a fogadásaira, mint amit megengedhetne magának, fontos, hogy gondoljuk át előre mi fér bele a költségvetésünkbe és az esetleges bukás esetén mi az, ami miatt nem kerülünk semmiféle hátrányba, tartozásba, családi vitába, stb.
A fogadók 90% nem vezet pontos bankot, azaz nem is tudja, hogy havi szinten mennyit költ el pontosan a fogadásaikra. Pedig ez az egyik legfontosabb, amit tudnunk kell ahhoz, hogy igazán sikeres sportfogadók lehessünk. Hiszen lehet nagyon sok jó megláttásunk van, de ha a tétkezelésünk rossz, és a vesztes szelvényekre több alaptétet teszünk, mint pont a nyertes szelvényekre, hiába nyerünk többször, mint vesztünk, mégis veszteségesek leszünk.
Az általunk javasolt minimum bank 100.000 Ft, ami néhány embernek kicsit sok lehet először, de ha belegondolunk, hogy a mai világban egy telefonért vagy egyéb szórakoztató elektronikáért mennyit dobunk ki az ablakon, eltörpül ez az összeg. Sok sportfogadó abba a hibába esik, hogy nem vallja be magának, hogy ennek az összegnek a többszörösét játssza el akár havonta, csak apránként. Mivel mi egyben kezeljük ezt a minimum 100.000 Ft-ot, érezzük a játék súlyát is.
Amennyiben mégsem áll rendelkezésedre ez az összeg, akkor azt tudjuk javasolni, hogy kisebb léptekben haladj előre, hónapról hónapra addig, amig el nem éred a minimumot. A lényeg, hogy ekkor is tarts be az alapokat.
Érdemes magunk elé kitűzni célokat, hogy mennyivel lennénk megelégedve, ha megnyernénk, vagy mire költenénk a nyert összeget, hogy legyen, ami motivál minket. Ha ezt az összeget elértük, akkor érdemes kivenni a nyereményt, és újra kezdeni az alapoktól, így realizálva a nyereséget.
Most, hogy már tisztában vagyunk a „Bank” fogalmával, lássuk mit értünk a Bankroll menedzsment alatt.
Nem elég rendelkezni a megfelelő fogadási egyenleggel, meg kell tanulni felosztani és használni azt, és ami talán a legtöbb fogadóknak a legnehezebb: be is kell tartani a tőke kezelésének szabályait.
A tőkénk megfelelő kezelése = Bankroll menedzsment
Rengeteg írás elérhető az interneten a megfelelő tőkekezelésről.
Mi egyértelműen azt az álláspontot képviseljük, hogy a sportfogadó stílusa, szelvényei és azok nyereményszorzói határozzák meg a tőke kezelésének menetét.
Egy biztos, érdemes egységrendszerben gondolkozni. Több külföldi oldal erre használja azt a kifejezést, hogy „unit”, azaz egység és sokszor „u” rövidítést használnak.
Bank/x = 1 egység
Az „X”, mint említettük egyénfüggő, a szakirodalmak azt írják, hogy legjobb a bankot legalább 100 egységre osztani, azaz bank/100 = 1 egység.
A maximális tét 5 egységnél ne legyen nagyobb 1 szelvényen.
A tipsterbase.com weboldalon a következő egységkezelési rendszereket használjuk.
• „Value live”, azaz élő előfizetési csoportunkban Bank/40= 1 egység, mivel úgy gondoljuk, hogy az igazán jó értékfogadásokat élőben könnyebb megkötni, így a 40 alapegység elégséges.
• Nándi tippadónk a következőképpen kezeli a Bankot:
Bank/100 = 1 egység. Továbbá minden tippje mellé hozzáteszi hány egységet szeretne kockáztatni az adott szelvényen és ezt a következőkép jelzi nekünk:
1/5 – 2/5 – 3/5 – 4/5 – 5/5
Ezek a számok egyben azt is jelzik számunkra, hogy a tippadó mennyire biztos a fogadásában.
A maximális tét, így maximum 5 egység lehet.
Csökkenteni nem szabad, a kezdeti bank 1 egysége lehet a minimum egységünk.
Növelni és újra számolni 1 egységet vagy a következő hónapban, ha jól sikerült a hónap és bírtunk a kezdő bankra profitot termelni, vagy bátrabbaknak menetközben, például egy +20-25 egységes növekedés után érdemes.
A megfelelő Bankroll menedzsment elengedhetetlen a siker érdekében, nem elég jó tippadót találni, használni kell minden esetben azt az ajánlási rendszert, amit alkalmaz maga a tippadó is.
Decemberben csatlakozott valaki az élő, azaz a „VALUE ÉLŐ” csoportunkba.
100.000 Ft-ról kezdte a csoportban. Az ajánlott tőkekezelés Bank/40 = 1 egység. A szelvényeknek a tétje 2 egység.
A decemberünk +59,37 egységen zárt, így aki 100.000 Ft-ról kezdte, 149,325 Ft tiszta profitot termelt.
Mivel 1 egysége 100.000/40= 1 egység 2500ft.
+59,37x2500ft =149,325 FT tiszta profitot termelt.
A januárt már 249,325 Ft-tal kezdte el. Ebben az esetben 249,325 FT /40 = 6233 FT 1 egység.
Januárban aktuálisan +72,29 egységen áll a csoport, azaz a nyereménye 699,908 FT.
72,29*6233 = 450,583
= 450,583ft + 249,325 = 699,908 FT
A 40 egységes tétkezelést igazán csak az élő csatornánkon javasoljuk. Élőben a tippadónak könnyebb feladata van, mert a mérkőzés képe alapján látja az értéket a fogadásban.